2013. július 10.


Tea sütik, Keksz

Levendulás linzer fehér barack lekvárral

Itt a bizonyíték, hogy egy hagyományos sütinek is lehet egy teljesen új ízvilágot varázsolni néhány összetevő megváltoztatásával/hozzáadásával. Ezek például levendulával születtek újjá:)

Az az igazság, nem szoktam linzert készíteni. Mármint a klasszikus változatot. Egyrészt, mert bárhol be lehet szerezni, másrészt, mert nem is nagyon rajongok érte. Valahogy most mégis eszembe jutott, mikor megtaláltam a képeken szereplő kopott fa deszkákat. Elsőre valami rusztikus, levendulás sütemény ugrott be, hogy milyen jól mutatna rajta, így lett a végeredmény ez a linzer. A tölteléke sem a hagyományos sárgabarack lekvár lett, hanem a tavaly nyári nagy kedvencem, a levendulás, fehér barackból készült lekvár. Ha ettetek már finom baracklekvárt, azt szorozzátok meg úgy 10-zel, na valami olyasmi az íze:) Ha idén is sikerül valahonnan beszereznem akár egy kis mennyiséget is, az biztos, hogy csak ilyen lekvár fog készülni belőle:) Visszatérve a sütire, a levendulás omlós tésztás apróságok közt fantasztikusan érvényesült a zamatos fehér barack. Aki eddig nem szerette, annak különösen ajánlom kipróbálásra!

Levendulás- fehér barackos linzer

Hozzávalók

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 ek. szárított levendula virág
  • fél citrom reszelt héja
  • csipet só
  • 2-3 ek. jéghideg víz

Baracklekvár a ragasztáshoz (én házi készítésű levendulás-fehérbarackost használtam, őszi/sárgabarack is jó)

Elkészítés

  1. A vajat a cukorral simára keverjük, majd hozzáadjuk a levendulát.A vajat a cukorral simára keverjük
  2. Ezután hozzáadjuk a lisztet, csipet sót és a reszelt citromhéjat.Hozzáadjuk a lisztet és a citromhéjat
  3. Az egészet összegyúrjuk és annyi jéghideg vizet adunk hozzá, hogy összeálljon, ne morzsálódjon.
  4. Folpackba csomagoljuk és legalább 1 órára betesszük a hűtőbe pihenni. (még jobb, ha egy éjszakát bennmarad)
  5. Hűtés után lisztezett deszkán kinyújtjuk és tetszés szerinti formával kiszaggatjuk.Kiszaggatjuk
  6. Sütőpapírral bélelt sütőlapra sorakoztatjuk őket, ahol minden másodiknak kiszúrjuk a közepét is.Irány a sütő!
  7. 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk őket, ahol kb. 10 perc alatt megsülnek.
  8. Ha kihűltek, összeragasztjuk őket a baracklekvárral.Összeragasztjuk baracklekvárral

Első nap még kemények lehetnek, de másnapra szépen megpuhulnak.

Levendulás-fehérbarackos linzer