2014. március 28.


Sütés nélkül, Krémes sütik, Édesség - bonbon

Csokis-kókuszos fudge

Készítettetek már otthon karamellát? Nekem ez volt az első  próbálkozás, mert szerettem volna egy új ízt kihozni belőle. A csoki-kókusz részemről magában is verhetetlen kombináció, hát még ha lágy karamell is társul hozzá…:)

Rendkívül egyszerű, egy dologra kell azonban nagyon odafigyelni: ne égjen meg! Nekem az elején, kb 2 perc után megkapta kicsit, annak ellenére, hogy alacsony lángon főztem. Igen, a másik dolog pedig a főzési idő: mindenképp be kell tartani, különben a végeredmény kanalazós lesz. Úgy is finom, de azért mégiscsak kis kockákra vágva az igazi:) Nagyszerű ajándékötletnek is, ugyanis az íze garantáltan egyedi lesz: nagyon csokis, nagyon karamelles, ropogós kókusz darabokkal…:)

csokis-kókuszos fudge

Hozzávalók

  • 15 dkg sűrített tej
  • 5 dkg cukor
  • 3 dkg méz
  • 4 dkg vaj
  • 2 késhegynyi szódabikarbóna
  • 6 dkg étcsoki
  • kandírozot kókusz kockák

Elkészítés

  1. A sűrített tejet, a cukrot, a mézet, a vajat és a szódabikarbónát egy lábasban alacsony lángon kevergetve elkezdjük melegíteni. Fontos, hogy ne forrjon a massza, míg a cukor el nem olvadt teljesen! (kb. 8-10 perc)Elkezdjük melegíteni
  2. Ha elolvadt a cukor, nagyobbra vesszük a főfokot és folyamatos keverés mellett addig főzzük a masszát, míg az fehéresből barnás-karamelles színűre vált, besűrűsödik, és kevergetés közben elválik az edény falától (kb. 6 perc)
  3. Pár percet hagyjuk hűlni, majd belekeverjük a csokit.Hozzáadjuk a csokit
  4. Ha a csoki elolvadt, sütőpapírral bélelt formába ötjük (az enyém kb 10×15 cm-es volt)Formába öntjük
  5. Ha egy kicsit dermedt, megszórjuk apróra vágott kókuszdarabkákkal.Megszórjuk kókusszal
  6. Ezután betesszük a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen, majd felkockázzuk.Felkockázzuk

Ajándéknak is kitűnő:)

Csokis-kókuszos fudge