2019. március 8.


Gyümölcsös sütik, Tea sütik, Kocka süti

Narancsos polenta torta

Egy falat napsütés egyenesen Dél-Olaszországból zamatos-narancsos tortaszelet formájában. Jöhet, ugye?:)

Ezt a tortát először Jamie Oliver éttermében kóstoltam, természetesen igazi ízbomba ez is: nagyon narancsos, a narancsvirág víztől és a kardamomtól pedig illatos. És ez volt az, ami a második falat után mégis meggyőzött, hogy ez a süti bizony ízlik. Az állagát tekintve elsőre nem voltam benne biztos, hogy ennék még ilyet máskor is, ugyanis nem az a klasszikus, puha torta, hanem kicsit szemcsés és száraz az első falat után. Mint a receptből kiderült, a szirup az, ami csodát tesz vele: ettől lesz puha, ragacsos és nagyon intenzív ízű, úgyhogy ne sajnáljátok:) Nagyszerű gluténmentes torta lesz belőle!

 

Hozzávalók

(20 cm-es tortaformához, vagy 30x25cm-es tepsihez)

  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 3 tojás
  • fél csomag bourbon vaníliás cukor
  • 20 dkg darált mandula
  • 10 dkg kukorica dara
  • 1 tk. sütőpor
  • 2 narancs reszelt héja
  • 1 tk. narancsvirág víz

Szirup:

  • 2 dl narancslé
  • 1 ek. narancsvirág víz
  • csapott kávéskanál őrölt kardamom
  • 10 dkg cukor

görög joghurt a tálaláshoz

Elkészítés

  1. A vajat a cukorral habosra keverjük.
  2. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat és simára keverjük.
  3. A cukros-tojásos masszához reszeljük a narancsok héját, hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a narancsvirág vizet és az egészet elkeverjük.Narancsos polenta torta hozzávalói
  4. Egy tálban összekeverjük a darált mandulát a kukoricadarával és a sütőporral, majd két részletben a vajas masszához adjuk és simára keverjük.Narancsos polenta torta száraz hozzávalói
  5. A tésztát sütőpapírral bélelt sütőformába simítjuk, majd 160 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol 40-50 perc alatt megsül.Irány a sütő!
  6. Elkészítjük a szirupot: az összes hozzávalót egy lábasban elkezdjük melegíteni, kb. 10 percig forraljuk, mikorra kissé sűrű, szirup állagot kapunk.
  7. A tortát sütés után pár percig hagyjuk hűlni a formában, majd villával sűrűn megszurkáljuk a tetejét. A tészta ilyenkor még eléggé száraz, könnyen morzsálódik és törik, ezért óvatosan végezzük ezt a műveletet.Narancsos polenta torta - a szirupozás
  8. A langyos sziruppal bőségesen meglocsoljuk és megvárjuk, míg kihűl, ekkor szeleteljük.
  9. (Narancshéjjal megszórt) görög joghurttal és narancs szeletekkel tálaljuk.

Narancsos polenta torta