2012. május 7.


Kelt tészták, Sós sütik, Pogácsa, Tekercs - csiga

Medvehagymás-juhtúrós tekercs

Azt hiszem idén ez az utolsó (friss) medvehagymával készült sütim. De megérte fél órát keresgélni azt a maréknyi medvehagymát, amit még sikerült összeszedni az erdőben:)

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a korábbi medvehagymás részek az erdőben teljesen le vannak fosztva, ami meg még megmaradt, azt pedig letaposták… Úgyhogy ennek a pár levélnek is nagyon örültem amit össze tudtam szedni. Ez a juhtúrós-medvehagymás dolog már régóta érett, de sosem tudtam eldönteni, hogy pogácsa legyen, vagy inkább tekercs. Aztán megkaptam ezt a tésztareceptet, amit már korábban megkóstoltam sima sós-tojásos töltelékkel és akkor tudtam, hogy ebből fog készülni. A tészta maga nagyon egyszerű, csak össze kell gyúrni, keleszteni sem kell, és egy nagyon puha tészta lesz az eredmény. Igazából bármilyen töltelékkel el tudom képzelni, akár sima sajtkrémmel is. De ez a juhtúrós változat most a kedvencem a pogi mellett:)

Medvehagyma virág

Hozzávalók

(kb. 30 darabhoz)

  • 40 dkg liszt
  • 1 dl étolaj
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 kk. cukor
  • 2 tk. só

Töltelék:

  • 5 dkg juhtúró
  • kisebb csokor medvehagyma
  • fél pohár tejföl

1 tojás sárgája és 1 ek. tej a kenéshez

Elkészítés

  1. A tejet meglangyosítjuk és kb. 1 dl-nyibe belekeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és megvárjuk, míg felhabosodik.
  2. A maradék tejet a többi hozzávalóval együtt egy nagy tálba tesszük, és a felhabosodott élesztővel együtt robotgép dagasztó karjával (vagy kézzel) sima tésztává gyúrjuk.
  3. Elkészítjük a tölteléket: a medvehagymát felaprítjuk és a juhtúrót a tejföllel simára keverjük, majd beleszórjuk a medvehagymát is.Juhtúró medvehagymával
  4. A tésztát enyhén lisztezett deszkára borítjuk. átgyúrjuk és 3 egyenlő részre osztjuk.
  5. A gombócokat egyenként kb. 30×15 cm-es téglalapokká nyújtjuk, majd megkenjük a medvehagymás juhtúró harmadával és szorosan feltekerjük.A tésztát megkenjük a töltelékkel és feltekerjük
  6. Ezután egy éles késsel háromszögeket vágunk a hengerből úgy, hogy a csúcsánál hagyunk pár miliméternyi tésztát, az alsó oldalak pedig kb. 3 cm-esek legyenek.Háromszögeket vágunk a tésztából
  7. Sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük őket és a tejes tojássárgájával megkenjük a tetejüket.Tojással megkenjük a tetejüket
  8. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 12-13 perc alatt szép pirosra sülnek.Medvehagymás tekercs