

2014. január 31.
Gyümölcsös sütik, Pite
ötfüszeres almáspite
Egy igazi klasszikus, egy kicsit más ízvilággal, mint a megszokott. A tészta még mindig ellenállhatatlanul puha, a zamatos almás töltelék pedig öt karakteres fűszer aromáját viseli magán.
Nemrég beszereztem a régen áhított mini piteformákat, amik sajnos idáig vártak sorsukra, hogy végre az arra leginkább érdemes piték elkészüljenek benne. Végül a szezonalitást is figyelembe véve az almás töltelék lett a nyerő, méghozzá kínai ötfűszerrel ízesítve (ez a fűszerkeverék fahéjat, szegfűszeget, ánizst, szecsuáni borsot és édesköményt tartalmaz). Az ötletet itt találtam, és már első olvasás után is úgy éreztem, muszáj lesz kipróbálnom. Így hát a jól bevált pitetésztába a fűszerkeverékkel ízesített alma került, a végeredmény pedig igazi ízbomba lett az enyhén narancsos mascarponéval.
Tészta: (4 mini pitéhez vagy egy normál méretűhöz)
- 25 dkg liszt
- 5 dkg vaj
- 3 dkg zsír
- 3 dkg porcukor
- 0,5 dkg élesztő
- 1 dl langyos tej
- 1 kk kristálycukor
- 1 kisebb méretű tojás
Töltelék:
- 60 dkg savanykás alma (idared)
- 3 ek. cukor
- 2 púpos tk. kukorica keményítő
- fél tk. őrölt fahéj
- fél tk. kínai ötfűszer keverék
- 1 ek. citromlé
Tetejére:
- 1 tojás a kenéshez
Mascarpone krém:
- 10 dkg mascarpone
- 1 ek. porcukor
- fél narancs reszelt héja
Elkészítés
- A kristálycukrot a langyos tejhez adjuk, és ebben felfuttatjuk az élesztőt.
- A lisztet összemorzsoljuk a cukorral a margarinnal és a zsírral, majd hozzáadjuk a tojást, az élesztőt, és összegyúrjuk.
- Folpack-ba csomagoljuk, és 1 órát hideg helyen pihentetjük.
- A töltelékhez az almákat meghámozzuk, kimagozzuk és aprítógépben felaprítjuk (vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük).
- Meglocsoljuk citromlével, hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a keményítőt és a fűszerkeveréket és elkeverjük.
- A pihentetés után a tésztát 8 egyenlő részre osztjuk, az egyik gombócot két folpack közt akkorára nyújtjuk, hogy a piteforma szélét is ki tudjuk bélelni vele.
- A felső folpack-ot eltávolítjuk, és az alsóval átfordítjuk a tésztát a piteformába belenyomkodjuk, majd a másik folpack-ot is eltávolítjuk.
- Rákanalazzuk az almát, elsimítjuk.
- Egy másik gombócot kinyújtunk, közepét kiszúrjuk és rányomkodjuk a formában lévő pite tetejére.
- Megkenjük tojással és 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol 20-25 perc alatt szép pirosra sül.
- A mascarponét a cukorral simára keverjük (ha esetleg nagyon sűrű lenne, adjunk hozzá kevés tejet) Hozzáreszeljük a narancs héját.
A langyos pitéket a mascarpone krémmel tálaljuk.
ritacica
2014. február 1. - 08:55Fantasztikusan gyönyörűek!!!
Vikki
2014. február 1. - 09:06és milyen finom… 😉
Zizu
2014. február 1. - 22:02Ezt tuti hogy kipróbálom! Nagyon ígéretesnek tűnik!