2013. május 29.


Gyümölcsös sütik, Lepény, Pite

Edes quiche rebarbarával

A rebarbara még mindig az egyik nagy kedvencem, így természetesen kellett valami újat is alkotni belőle a a pite mellett. Most egy édes quiche tetejére kerültek a savanykás szárak.

Ez volt az első próbálkozásom a quiche-el, valamiért elsőre ezt is inkább édesen készítettem el. Az eredeti francia változat egy laktató, sós tojásos-tejszínes-sajtos masszával töltött omlós tészta, zöldségekkel a tetején, ami hidegen és melegen is fogyasztható. Ezt az édes változatot viszont hidegen ajánlom, ugyanis hűtés után érnek igazán össze az ízei. Nagyon hasonlít a sajttortára, aki azt szereti (van olyan, aki nem?:)) az garantáltan ebben sem fog csalódni. A savanykás rebarbarákat egy lehelet vékony karamell réteg borítja, ami így szerintem remekül passzol az enyhén citromos, sajtos töltelékhez. Ajánlom kipróbálásra:)

Édes quiche rebarbarával

Ha már a rebarbaránál tartunk, a kerti példányok idén sem nagyon akartak nőni sajnos:( Nem tudom mikor lesz belőle saját termés, de hátha egyszer már ebből készülhet majd a pite…:)

Rebarbara a kertből

Hozzávalók

Tészta:

  • 8 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • fél tk. sütőpor
  • csipet só
  • 12 dkg vaj
  • 1 tojás

Töltelék:

  • 2 tojás
  • 25 dkg ricotta (vagy krémes túró, vagy krémsajt)
  • 1 pohár tejföl (175g)
  • 8 dkg + 2 ek. cukor
  • 5 dkg + 2 ek.  olvasztott vaj
  • 5 dkg liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor (10g)
  • fél citrom reszelt héja
  • 25 dkg rebarbara

Elkészítés

  1. A tészta hozzávalóit egy nagy tálban összegyúrjuk.A tészta hozzávalói
  2. A tésztát két folpack közt kinyújtjuk, majd  a felsőt eltávolítva egy sütőpapírral bélelt sütőformába fordítjuk át. Belenyomkodjuk úgy, hogy legyen pereme is, majd eltávolítjuk az alsó fóliát is.Beleigazítjuk a sütőformába
  3. Fél órára betesszük a hűtőbe.
  4. Addig elkészítjük a tölteléket: a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből kemény habot verünk.
  5. A sárgákat a vaj kivételével a többi hozzávalóval együtt simára keverjük.Simára keverjük a hozzávalókat
  6. Hozzáadjuk az 5 dkg olvasztott vajat.
    Hozzáadjuk a vajat
  7. Végül hozzáforgatjuk a tojásfehérje habot is.
  8. Elővesszük a tésztát a hűtőből és beleöntjük a tojásos-ricottás tölteléket.Beleöntjük a tölteléket
  9. A rebarbarákat meghámozzuk, eldaraboljuk, majd óvatosan a massza tetejére sorakoztatjuk őket. Rápakoljuk a rebarbarát
  10. A rebarbarákat ezután megkenjük a maradék 2 ek. olvasztott vajjal, majd megszórjuk a maradék cukorral, ami majd szépen rákaramellizálódik.Megszórjuk cukorral
  11. 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 45-50 perc után elkészül.
  12. Megvárjuk, míg teljesen kihűl, majd betesszük pár órára a hűtőbe, hogy az ízek kicsit összeérjenek.

Édes rebarbarás quiche