2013. február 16.


Krémes sütik, Torta

Tiramisu torta

Ebből a tortából mindenkinek járna egy szelet, aki lájkolta a Sütidobozt a Facebookon, ugyanis már több mint 1000 rajongója van!  Ezúton is szeretném megköszönni, hogy ennyien figyelemmel kíséritek a blogot és bízom benne, hogy ez a szám csak növekedni fog a jövőben is:)

Ugyanis, ha úgy vesszük, nagyjából egy év alatt sikerült 1000 rajongót produkálnia, amit bevallom, álmomban sem gondoltam volna, amikor elkezdtem. Szóval én ennek most nagyon örülök:) Na de a virtuális tortaosztás után térjünk vissza a bejegyzés igazi tartalmához, a tiramisu tortához. Igazából úgy született, hogy volt itthon a hűtőben két, azonnali felhasználásra szoruló doboz mascarpone. Nem akartam belőle sima “tálas” tiramisut csinálni, mert az már olyan unalmas volt, ezért csináltam inkább egy tortát belőle. Értelemszerűen a nehézségi foka ugyanaz, mint a tiramisunak, csak kell sütni alá még egy piskótát, és erre rétegezni majd ugyanúgy a krémet és a kávéba áztatott cukros piskótákat. Nem vagyok híve ugyan a bolti piskótáknak, de aki nagyon nem akar sütni, vagy nincs rá ideje, az akár azzal is elkészítheti, így kb. fél óra alatt egy sütés nélküli torta boldog tulajdonosa lesz:)

A képeken látható torta 18 cm-es formában készült, hogy minél magasabb legyen. Ha nagyobb formát használunk (23-24 cm), akkor érdemes a megadottnál több piskótát beszerezni, hogy ne legyen gond a forma körberakásával. Ebben az esetben a torta “tölteléke” sem lesz olyan magas, ezért érdemes a forma oldalára kerülő piskóták végéből levágni és így kirakni vele a formát, hogy a végeredmény ne nézzen ki úgy, mintha a torta maga eltűnt volna:)

Tiramisu torta

Hozzávalók

 Piskóta:

  • 1 tojás
  • 7 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 1 ek. holland kakaó
  • csipet só
  • 0,3 dl tej
  • 0,3 dl étolaj
  • 1/4 csomag sütőpor

Töltelék:

  • 50 dkg mascarpone
  • 4 tojás
  • 4 ek. porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 dl erős kávé
  • 2 dl tej
  • rum és mandula aroma
  • holland kakaó
  • 20 dkg babapiskóta

Díszítés:

  • kb. 3 ek. a krémből
  • holland kakaó

Elkészítés

  1. Először elkészítjük a piskótát: a tojást szétválasztjuk, a fehérjét 2 dkg cukorral kemény habbá verjük.
  2. A sárgájához hozzáadjuk a maradék 5 dkg cukrot és habosra keverjük, amíg egész világos sárga lesz, majd hozzákeverjük az olajat és a tejet. A sárgát a tojással habosra keverjük
  3. A lisztet összekeverjük a kakaóval a sütőporral és egy csipet sóval, majd hozzászitáljuk a tojássárgájához és simára keverjük.
  4. Ezután beleforgatjuk a tojásfehérje habot is.Beleforgatjuk a habot
  5. Egy sütőpapíron körberajzoljuk a kapcsos tortaforma alját, majd sütőlapra tesszük és elsimítjuk rajta a masszát. (megsüthetjük a formában is, de így sokkal szebb lesz a végeredmény és megspórolunk egy tortaforma mosogatást is, ami amúgy sem túl hálás feladat.)A masszát eloszlatjuk a sütőpapíron
  6. 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 20 perc alatt megsül.
  7. Ha megsült, rácsra fordítjuk (vagy egy porcukorral megszórt sütőpapírra) és még forrón lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt, majd így hagyjuk kihűlni.Megvárjuk, míg kihűl
  8. Amíg hűl, elkészítjük a tölteléket: a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket habbá verjük, a sárgákat pedig a porcukorral habosra keverjük. Akkor jó, ha egészen világos sárga.
  9. Ekkor hozzáadjuk a mascarponét és simára keverjük.Belekeverjük a mascarponét
  10. Utána egy lapát segítségével óvatosan hozzáforgatjuk a fehérje habot is.
  11. A kávéhoz hozzáadjuk a tejet és ízlés szerinti mennyiségű rum és mandula aromát. Adhatunk hozzá egy ek. cukrot is.
  12. Ha a piskóta kihűlt, elkezdjük összeállítani a tortát: a piskótára ráhelyezzük a tortaforma alját és a felesleget körbevágjuk. Ezután fogunk egy babapiskótát, élére állítjuk, ahogy majd a formában is lesz és körben egy olyan vastagságú részt levágunk a kakaós piskótából, mint maga a babapiskóta.Körbevágjuk a piskótát
  13. A méretre vágott piskótalapot belehelyezzük a kapcsos tortaformába és körberakjuk babapiskótával.körberakjuk a formát babapiskótával
  14. Ha kész, meglocsoljuk kevés kávéval és kenünk rá kb. ujjnyi vastagon egy réteg krémet.
  15. A babapiskótákat egyenként a kávéba mártogatjuk (figyeljünk rá, hogy ne ázzon szét, bőven elég csak éppen belemártani és átfordítani, hogy ne szívja meg magát, különben a torta szét fog folyni) és lerétegezzük.A piskótákat a kávéba mártogatjuk
  16. Ezután újabb réteg krém következik, amit most kakaóval szórunk meg.Megszórjuk kakaóval.
  17. Ismét egy réteg krém következik, majd erre egy réteg beáztatott piskóta, végül újra krém. (ha nagyobb tortaformát használunk, akkor a krém-kakaó-krém rétegnél inkább azt ajánlom, hogy a kakaó után, egy réteg krémet kihagyva, egyből tegyük az áztatott piskótákat és utána a krémet, hogy biztosan elég legyen a tetejére, különben nem lesz túl szép)Kész a torta
  18. És el is készült a torta: egy éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy összeálljon. Tálalás előtt díszíthetjük a félretett krémmel és megszórjuk a tetejét kakaóval.

Tiramisu torta