Hibiszkuszos-gránátalmás macaron

Hibiszkuszos-gránátalmás macaron

Március 20.-a a nemzetközi macaron nap, amit én sem hagyhattam recept nélkül: rubin vörös, hibiszkuszos-gránátalmás töltelék került az apróbb szépséghibát elszenvedett pink habcsókok közé.

Sajnos most nem lettek tökéletesek a habcsókok, ami teljes mértékben az én hibám. Ugyanis kísérleteztem: bolti darált mandulát használtam hozzá. Amivel nem is lett volna semmi gond, ha átszitálom:) Valamiért úgy gondoltam, ránézésre sokkal apróbb, mint amit én itthon produkálok, de végül be kellett látnom, hogy nem, sőt tökéletesen ugyanolyan, mint az itthoni. Szóval gyakorlatilag teljesen jó a bolti is, csak ugyanúgy át kell szitálni, különben a habcsókok felülete ronda rücskös lesz. Így már közel sem olyan tökéletesek. Most így jártam, ebből is tanultam valamit. Időt akartam spórolni de igazából csak a darálóba ki-be lapátolást sikerült megspórolni, de ez is valami:) Tölteléknek gránátalmát választottam, mert kellőképp savanyú ahhoz, hogy ellensúlyozza a habcsókok édességét. De mivel a gránátalmának önmagában nem lett volna annyi leve, amivel össze tudtam volna főzni úgy, hogy ne csak mag és lé maradjon a végén, ezért hibiszkusz forrázatot készítettem hozzá. Nem kell semmi extrém ízre gondolni, ezt a savanykás vörös italt egészen biztosan mindenki ismeri már, aki valaha is ivott piros színű 100% gyümölcs teát:) Ugyanis azokban is mindben ez van némi szárított gyümölcs és aroma társaságában.  Bármelyik drogériában/gyógynövényboltban beszerezhető a sima virágzat.

Hibiszkuszos-gránátalmás macaron

Hozzávalók

(kb. 30 darabhoz)

Macaron:

  • 10 dkg kristálycukor
  • 33 g víz (30 ml)
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg mandula
  • 2 közepes méretű tojás fehérje (66g)
  • pár csepp folyékony piros ételfesték
  • 1 teáskanál szárított hibiszkusz virágzat

Töltelék:

  • 2 dl hibiszkusz virág forrázat
  • 1 kisebb méretű gránátalma
  • 20 g kukorica keményítő
  • cukor ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítés

Előző nap:

  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy tálba tesszük, letakarjuk egy papírszalvétával és szobahőmérsékleten legalább 24 órát pihentetjük.
  2. A mandulát ledaráljuk, papírral borított sütőlapon szétterítjük és 100 fokos sütőben 15 percig szárítjuk. (bolti darált mandula esetében a szárítás után egyből szitálhatjuk is, miután kihűlt, nem kell a porcukorral is átdarálni)
  3. A porcukorhoz adjuk a szárított hibiszkusz virágzatot és átdaráljuk.A hibiszkuszt a porcukorral átdaráljuk
  4. Mikor kihűlt a mandula, a hibiszkuszos porcukorral több részletben átdaráljuk újra.
  5. Ezután átszitáljuk, és az esetlegesen megmaradt nagyobb mandula szemeket még egyszer ledaráljuk és átszitáljuk. A végeredménynek ilyennek kell lennie:mandulás-porcukros-hibiszkuszos keverék
  6. A folyékony ételfestéket hozzáadjuk a kristálycukorhoz, jól összekeverjük és egy lapos tányéron szétterítjük, hogy ki tudjon száradni. (kicsit össze fog állni a nedvességtől, egy villával könnyedén át lehet törni hogy újra kristályos legyen.) Ha por vagy zselé állagút használunk ezt a lépést kihagyjuk, azt majd a kész masszába tesszük.

Másnap:

  1. Először elkészítjük a cukorszirupot: a kristálycukorhoz hozzáadjuk a vizet és elkezdjük forralni, pár perc forralás után akkor lesz jó, mikor már nagy, nyúlós buborékok vannak benne (az enyém a folyékony ételfestékes cukor miatt piros, ha pasztát vagy port használunk azt nem kell ilyenkor beletenni). Igazából cukorhőmérő kellett volna hozzá, de hát az nekem nem volt:) Akinek van: 118 fokosnak kell lennie.Cukorszirupot főzünk
  2. A tojásfehérjéből kimérünk 33 grammnyit és lágy habbá verjük. (mint a borotva hab, olyasmi legyen) Robotgéppel folyamatosan keverve lassan hozzáöntjük a cukorszirupot és pár percig tovább keverjük, míg hűl. Akkor lesz jó, ha már kemény és keverés közben “klaffogó” hangot ad.A tojáshabhoz hozzáadjuk a színes szirupot
  3. Ekkor hozzáadjuk a maradék tojásfehérjét (nem kell külön felverni) és így keverjük pár másodpercig. Ettől kicsit hígabb lesz.A hab
  4. Ezután hozzáadjuk a porcukros mandulát és óvatos, de határozott mozdulatokkal jól átforgatjuk az egészet. Akkor jó, ha a kanálhoz tapad és nyúlik, ahogy kiemeled.Beleforgatjuk a mandulát
  5. Az elkészült masszát habzsákba töltjük és sütőpapírra kb. 3 cm átmérőjű pöttyöket nyomunk. (habzsák híján én sima nejlon zacskóba kanalaztam, aminek a sarkára egy kb. 7 mm-es lyukat vágtam. A köröket a sütőpapír másik oldalán érdemes előrajzolni, hogy egyforma méretűek legyenek.)Sütőpapírra korongokat nyomunk
  6. Ezután fél órát szobahőmérsékleten pihentetjük őket. (itt látszik igazán a szitálatlan mandula eredménye…)Fél órát pihentetjük
  7. 140 fokra előmelegített sütőben 4-5 perc után “kinőnek” a talpacskák és 16-17 perc alatt megsülnek. (ha esetleg elkezdene barnulni a sütési idő vége felé, fedjük le sütőpapírral)
  8. Sütőpapírral együtt rácsra emeljük őket, megvárjuk, míg kihűl és leszedegetjük a papírról.
  9. Elkészítjük a tölteléket: hibiszkusz virágzatból 2 dl vízzel forrázatot készítünk.Hibiszkusz forrázat
  10. A gránátalmát félbevágjuk, körben megnyomkodjuk, hogy a magok fellazuljanak és egy mély tál fölé tartva egy nehezebb konyhai eszközzel elkezdjük ütögetni, hogy a magok kipotyogjanak (vigyázat, nagyon fröcsög a leve!)Gránátalma magok
  11. Ha megvan, a forrázatból 4-5 evőkanálnyit egy kistálba teszünk, és simára keverjük vele a kukorica keményítőt.
  12. A többit a gránátalmával együtt egy lábasba öntjük és felforraljuk. Ízlés szerint édesítsük cukorral.Elkezdjük forralni
  13. Ha forr, hozzákeverjük a feloldott kukorica keményítőt és sűrűre főzzük.A hibiszkuszos töltelék
  14. Megvárjuk, míg teljesen kihűl.
  15. Összeállítjuk a macaronokat: a kihűlt zselés tölteléket egy habcsók aljára kanalazzuk és rányomunk egy másikat a tetejére. Csak fogyasztás előtt ragasszuk őket össze, mert ha sokáig áll, a töltelék eláztathatja. Összeállítás

És fogyasztható is:)

Hibiszkuszos-gránátalmás macaron

Hibiszkuszos-gránátalmás macaron

Megosztás

2 hozzászólás

  1. Barbi szerint:

    Nem először sütök macaront, de úgy látszik, a szórakozottság felülírja a – valamekkora – gyakorlottságot. Nem hibiszkuszos-gránátalmás, hanem narancsos-csokis gyártásába kezdtem tegnap, daráltam a mandulát, szitáltam, majd azt az apró lépést kifelejtve, hogy meg kéne pirítani, sutty, ki is hagytam, és ment bele a porcukor, szita, elégedettség, majd a felismerés, hogy valami kimaradt. Ennek ellenére, finom lett, nem igazán tapasztalok különbséget. De máskor azért megpirítom. :)
    Ezek pedig nagyon szépek és guszták, darabos mandulaliszt ide vagy oda.

    • Vikki szerint:

      Nálam is volt már, hogy nem tettem a sütőbe, de a biztonság kedvéért, jobb ha bekerül arra a 15 percre. Igazából nem pirítás itt a cél, hanem a szárítás, hogy tutira száraz legyen. Mert a mandula ugye amúgy is elég olajos.

Szólj hozzá te is!