2012. május 22.


Gyümölcsös sütik, Krémes sütik, Sajttorta, Torta

Epres-rebarbarás sajttorta

Jó régen csináltam már sajttortát, konkrétan tavaly, mikor eper szezon volt, úgyhogy épp itt volt az ideje újra sütni. Mégiscsak eperrel az igazi.

Ezúttal került rebarbara is a dzsembe, mert azt nagyon szeretem. Igaz, hogy még mindig egzotikusnak számít, annak ellenére, hogy teljesen igénytelen növény. Talán inkább azért, mert nincs rá kereslet (rohamozzátok meg a zöldségest érte, hátha…:D) Szóval ha már nagy nehezen sikerült beszerezni, akkor megpróbálok minél több dolgot készíteni belőle a pitén kívül. Magában egyébként meglehetősen jellegtelen, savanyú, de más gyümölcsökkel vegyesen nagyon finom: például eperrel. Ezért választottam most ezt a sajttorta tetejére mellé. Egy egyszerű dzsem került a torta tetejére, így egyben megoldható az is, hogy a gyümölcs másnapra nehogy megfonnyadjon rajta. Örök kedvenc! (a sajttorta receptjét egyébként itt találtam)

eper&rebarbara

 

Hozzávalók

Torta:

  • 25 dkg keksz (teljes kiőrlésű vagy akár sima háztartási)
  • 12 dkg vaj
  • 3 doboz krémsajt (3x200g-os)
  • 15 dkg cukor
  • 1 dl tejszín
  • 10 dkg tejföl
  • 3 tojás
  • 2 tojás sárgája
  • 3 ek. keményítő

Dzsem:

  • 25 dkg eper
  • 25 dkg rebarbara
  • fél csomag dzsemfix (3:1)
  • 17 dkg cukor

Elkészítés

  1. A kekszet ledaráljuk, a vajat felolvasztjuk és a kettőt egy nagy tálban összekeverjük.
  2. Egy tortaforma aljára (26 cm átmérőjűt használtam) sütőpapírt teszünk és a kekszes masszát belenyomkodjuk. (lehet, hogy nagyon száraznak fog tűnni, de teljesen jó lesz sütés után).
  3. Egy tálban összekeverjük a krémsajtot a cukorral, a tejföllel és a tejszínnel.
  4. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat és a tojássárgákat, végül a keményítőt és az egészet simára keverjük.
  5. A kekszes rétegre öntjük a sajtkrémes masszát és egy lapát segítségével a tetejét elsimítjuk.A sajtos masszát a kekszes rétegre öntjük
  6. 180 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük. (ha gázsütőt használunk, érdemes a sütő aljába tenni egy vízzel teli tepsit/hőálló edényt, hogy gőz képződjön, így nem fog kiszáradni)Kész sajttorta
  7. Megvárjuk, míg teljesen kihűl és 1 éjszakára betesszük a hűtőbe. (miközben hűl, össze fog esni, ez nem gond, semmi baja:)
  8. Elkészítjük az epres-rebarbarás dzsemet: az epret felkockázzuk, a rebarbarát megtisztítjuk a külső “héjától” és felkockázzuk.eper&rebarbara kocka
  9. A rebarbarát és az epernek kb. az 1/3-át aprító gépbe tesszük és felaprítjuk.
  10. Egy lábasba öntjük a cukorral a dzsemfix-szel és a maradék eperrel, összekeverjük és elkezdjük melegíteni.
  11. Kb. 3 percig zubogva főzzük, és már kész is.
  12. Az esetlegesen keletkezett habot leszedjük a tetejéről és megvárjuk, míg teljesen kihűl.
  13. A tortára másnap rákanalazzuk az epres dzsemet, elsimítjuk és így tálaljuk.Sajttorta epres-rebarbarás dzsemmel

+1 tipp: A dzsemet érdemes csak közvetlenül tálalás előtt a tortaszeletre tenni, így lehet a legszebb szeleteket vágni és nem ivódik bele a tortába sem.

Epres-rebarbarás sajttorta